79. Helytörténeti Kerekasztal Találkozó

Amikor a találkozó időpontjának ötletével előálltam – ahogy az lenni szokott -, még úgy tűnt, hogy majd mindnyájunknak megfelel, de mire eljött a nap, néhány tagunknak mégis közbejött valami halaszthatatlan elfoglaltsága.
2019. április 26-án a felújított Vitéz Sághy Antal Városi Könyvtár fogadta a kistérség helytörténeti kutatóit.

Betákné L. Gabriella könyvtáros a munkálatok előtti és alatti állapotokat mutatta be fotók vetítésével, mi pedig gyönyörködhettünk a tökéletes végeredményben.  A parketta és az elavult nyílászárók cseréje már régóta nagyon aktuális volt, nemkülönben a mellékhelyiségek átalakítása. Örömmel mondhatjuk, hogy városunk könyvtára újra megfelel a mai kor követelményeinek. Reméljük, hogy az olvasók is egyre nagyobb létszámba veszik majd birtokba a megújított intézményt.

Az idei első találkozónkon a kiskunhalasi Balogh tanár úr kérésére falucsúfoló neveket gyűjtöttünk a környékbeli községekről, amit azóta továbbítottunk is készülő kötetéhez.

Ezek után beszámoltunk egymásnak azokról az érdekességekről, amelyekre az utóbbi időben bukkantunk kutatásaink alkalmával. Lábatlant érinti például, hogy hogyan kerülhetett a lábatlani református temetőbe Reviczky Károly síremléke.

Egy korabeli újságcikkből ugyanis megtudhattuk, hogy az 1914. október 17-én elhunyt revisnyei Reviczky Károly országgyűlési képviselő temetésére a bikoli temetőben október 20-án került sor, az engesztelő szentmisét pedig másnap mutatták be a süttői katolikus templomban.

A kérdés magától értetődő: mikor és miért kerülhet ettek Reviczky Károly hamvai a lábatlani református temetőbe? Erről az általunk eddig kevéssé ismert történetről is beszélgettünk.

Helytörténeti

Izsó Károly bajnai kutató örömmel újságolta, hogy a Sándor –Metternich kastélyban és a parkban is egyaránt folynak a munkálatok. Jelenleg a köveket csiszolják. Az illetékesek azon fáradoznak, hogy a háború után a kifosztott és széthurcolt bútorokból és egyéb tárgyakból minél többet megtaláljanak és helyezzék vissza méltó helyükre. A tervek szerint, ősszel már látogatható lesz a kastély egy része. A további felújítási, restaurálási munkák szakaszosan folynak.

Nagyon várjuk a megnyitót, ahol kiállításokkal és egyéb programokkal készülnek majd a látogatóknak.

Gerecsei Zsolt (Ács) rögtönzött könyvbemutatót tartott olvasmány- élményeiből. Szólt a Komárom-Esztergom megyei Levéltár kiadványáról: „Forrásaink a reformációról”, valamint a Nemzeti Múzeum által kiadott „Komárom-Esztergom megye harangjai” című monográfiáról. Néhány ácsi kiadványt is hozott, amelyek a helyi zsidóság, a Zichy család, illetve a millenniumi tölgyek történetével foglalkoztak. A szóban forgó kötetekbe beleolvashattunk, mert Lábatlant és Piszkét érintő történelmi eseményekről is szó esett a  bemutatott művekben.

Beszámolt a nagypénteki televíziós felvételről, amikor a Duna TV az ácsi református templomból közvetítette az ünnepi istentiszteletet

(délután ismétlésben is láthattuk a Duna World csatornán).

Helytörténeti 2

Barakka Gábor (Süttő) az új kötetéről számolt be. Az augusztusban megjelenő  könyv a süttői bor- és pincekultúrát dolgozza fel, bőséges képanyaggal. Megtudtuk, azt is, hogy a Hazahúzó című műsor interjút készített vele is a Süttőt bemutató filmjében.  (A műsort, május 17-én, pénteken láthattuk az ATV csatornán)

2010-ben elhunyt kollégánk dr. Wagenhoffer Vilmos utolsó monográfiája sajnos még mindig szerkesztőre és kiadásra vár. Nagyon jó lenne, ha ez az értékes munka is mielőbb az olvasók kezébe kerülhetne.

helytörténeti 3

Ezt követően még elbeszélgettünk a településeinkkel kapcsolatos, megoldásra váró helyi gondokról, de természetesen pozitív tapasztalatokról is szó esett.

A következő találkozóra várhatóan ősszel kerül sor.

Nádasiné Balatoni Anna

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A sütik ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Ha nem kívánja elfogadni, kérem, zárja be az oldalt!

Bezárás