Újabb kincsekkel bővült a megyei értéktár

Az értéktár bizottság csütörtökön tartotta soron következő ülését, melyen újabb 14 értéket vettek lajstromba. Ezzel már 100 felé közelít a megyei értékeink száma!

Újabb értékek kerültek a Komárom-Esztergom Megyei Értéktárba, mely így már 94 megyei kincset számlál. Az ülés bevezetőjeként Popovics György, a bizottság elnöke rövid áttekintést adott a testület két ülés közötti munkájáról, majd Veres Zoltán megyei jegyző az értéktár munkájához kapcsolódó pályázati eredményeket ismertette. A nyertes HUNG 2017 pályázatnak köszönhetően egy olyan rendezvényt valósítanak meg, melyen a megye nemzetiségi értékei kerülnek majd a középpontba, s melyen átadásra kerülnek az újonnan felvett értékek oklevelei is. Popovics György hozzátette, a gyűjtőmunka sem állt meg: befejezés előtt áll a II. világháborús emlékművek gyűjtése, miközben aktívan gyűjtik az egyéb emlékműveket is, amelyek folyamatosan válnak elérhetővé a kemertektar.hu weboldalon.

új értékek az értéktárban

A bizottság az alábbi javaslatokról hozott döntést:

Az ászári borkultúra értékei

Állandó üvegipari kiállítás (Tokod)

Castrum – késő római tábor (Tokod)

Garabonciás Táncegyüttes (Komárom)

Komáromi gyógyvíz

Komáromi Napok

A komáromi Szabadság tér és környezete a Városházával és a Petőfi Sándor Általános Iskola épületével

Komárom-Esztergom Megyei Népművészeti Egyesület

A József Attila Megyei és Városi Könyvtár muzeális gyűjteménye

Oroszlányi Szlovák Tájház

Vitányvár középkori erődítmény

Gerenday Közösségi Ház és Kert (Lábatlan)

Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat által adományozható elismerések

Komárom-Esztergom Megyei Nemzetiségi Találkozó és a Komárom-Esztergom Megyei Nemzetiségi Gyermektalálkozó

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A sütik ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Ha nem kívánja elfogadni, kérem, zárja be az oldalt!

Bezárás