Szüreti felvonulás 2015

A Borostyán Baráti Kör szervezésében idén 5-ik alkalommal került megrendezésre a szüreti felvonulás és bál.

Sajnos az időjárás megtréfált bennünket. Az indulás időpontjában záporeső zúdult a nyakunkba, így késve tudtunk indulni. Az út felénél jégeső kapott el bennünket.
A Hősök tere volt az első megálló, ahol a város lakói nagy számban tisztelték meg a felvonulókat és a műsort. Kisbíró köszöntötte az egybegyűlteket és meghívott mindenkit az esti szüreti bálra. Kecskeméti Éva vezetésével a Szivárvány Néptánc Csoport adott énekes, táncos műsort, majd Kloska Noémi mondott egy szép szüreti verset. Befejezésül csoportunk szüreti dalokat énekelt.
A szobortól 7 lovas vezetésével indultunk tovább. Elsőként Singer István fogata, majd a Kata és Luca hajtotta pónifogat következett. A tardosi hintón ült a bíró és a bíróné, meg a kisbíró. Malagurszki Béla bajóti fogatos kocsiján foglaltak helyet a táncos lányok.
A Borostyán Baráti Kör – népviseleti ruhába öltözött tagjai – a tardosi és a leányvári kocsikon ültek, melyet Mészáros Zsolti és Kusnyák Gábor hajtottak. Péliföldszentkeresztről érkezett a zenekocsi, ezt ifj. Borsos Zoltán és Zágonyi Sándor kezelte.
Az Oltalom Idősek Otthonánál nagy örömmel és szeretettel fogadtak bennünket, majd a Cementgyári lakótelepen is sokan voltak kíváncsiak műsorunkra. Az „Óriáson” visszatekintve büszkén gyönyörködtünk a szép, hosszú, színes menetben.
A Piszkei lakótelepen megfordulva érkeztünk vissza a Gerenday Közösségi Ház elé, ahol már várta a felvonulókat a finom babgulyás és sütemény.
Köszönetet mondunk a megállókban süteménnyel, borral, pálinkával kínáló ügyes kezű asszonyoknak.
Ez a látványos felvonulás nem jöhetett volna létre támogatóink nélkül.
Fő támogatóink: Lábatlan Város Közösségi Céljaiért Alapítvány, Vasbeton Zrt. és Blinker Horgászbolt.
A szép nap méltó befejezése a jó hangulatú bál volt. A bálon kisorsolt tombolatárgyakat köszönjük a felajánlóknak:
Deco-BER Kft., Giacintó Valéria, Állat-eledel bolt, Gyógynövény bolt, Hammer-Markt (Szűcs Anett), Csizmadi Zoltán, Ollé Kft., Aknainé Sági Erzsébet, Szalai László, Szőlővirág Kft., Kelemen János, Khéner János és a Borostyán Baráti Kör tagjai.

Jó érzéssel tölt el bennünket, hogy a város lakóinak és magunknak is egy kellemes, vidám napot szerezhettünk.
Ollé Ferencné
Borostyán Baráti Kör

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A sütik ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Ha nem kívánja elfogadni, kérem, zárja be az oldalt!

Bezárás