Ládaszínház

A Vitéz Sághy Antal Városi Könyvtárban 2020. augusztus 25-én 17 órakor.

(Lábatlan, Tulipán utca 57.)

Lenka és Palkó meséje

Lenka, a duci kislány egész nap magányosan rajzolgat. Nincsenek barátai, a gyerekek csak kicsúfolják. Palkó, a mindig segítőkész kis könyvmoly legjobb barátai a könyvek. Naphosszat olvasással tölti az idejét, és bár arra vágyik, hogy osztálytársai elfogadják, azok mégsem barátkoznak vele.
Egy délután a játszótéren mégis barátra lel a két gyerek. Játékuknak a közelgő vihar vet véget, de már mindketten tudják, hogy ezután mindennap várni fogják egymást…

Szegedi Katalinról illetve a Ládaszínházról

Gyerekrendezvényeken, író-olvasó találkozókon, rendhagyó irodalomórákon, könyvtári rendezvényeken, egyetemi előadásokon is találkozhatunk Szegedi Katalinnal.

Két saját szerzői kötetének írója és illusztrátora, az előadásainak pedig tervezője és előadója is egy személyben.

Könyvei témájánál fogva a Csimota Kiadó “Tolerancia-sorozatában” jelentek meg 2010-ben illetve 2013-ban (utóbbi írásakor az NKA alkotói pályázatában is részesült). Mindkét kötet a kirekesztés ellen, az elfogadás mellett szól kisiskolás korú gyerekeknek.

Az ELTE, valamint országszerte sok más tudományegyetem kötelezően tanítja ezeket a történeteket az óvó- illetve tanítóképzős hallgatóinak, így a gyakorló pedagógusok nagy előszeretettel használják őket a közösségekben való konfliktushelyzetek kezelésére.

A könyvek nagy népszerűségnek örvendenek ország- illetve világszerte, ugyanis számos nyelvre lefordították, több országban is kiadták őket.

A meséiből néhány bábszínházi előadás is készült már – bemutatták Lengyelországban és Tajvanon, itthon pedig a zalaegerszegi Griff Bábszínház tűzte műsorára. Az előadás rendezője Bartal Kiss Rita, a tervezője pedig Szegedi Katalin.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A sütik ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Ha nem kívánja elfogadni, kérem, zárja be az oldalt!

Bezárás