KÖNYVTÁRI HÍREK Február

Februárban is klassz programokkal várja a Vitéz Sághy Antal Városi Könyvtár az idelátogatókat:

Két új mesterség alapjait tanulhatják meg azok, akik jelentkeztek a  könyvtár által meghirdetett nemezelő és vesszőfonó szakkörre. Nagy örömmel vettük, hogy a szabad helyek igen hamar beteltek, és hosszú várólista alakult ki mindkét szakkörnél. A Nemzeti Művelődési Intézet „Aszakkör” elnevezésű pályázatának jóvoltából ingyenesen valósulhat meg a két kismesterség oktatása. A szakkört kb.március végéig tervezzük, melynek lezárásaként a résztvevők munkáiból egy kiállítás is készül majd. Mi már nagyon várjuk a közös alkotást!

Február 3– án, csütörtökön,  17 órától Róka Szabolcs, Tinódi-lant díjas énekmondó, népzenész előadói estje lesz, ahol az énekhang mellett felcsendül majd koboz és lant egyaránt.

Február 8 – án, kedden, 17 órakor Adamikné Szendrő Katalin képzőművész, az Új Duna Művészkör tagjának festményeiből nyílik kiállítás, „A színek varázsa” címmel,  melyet egy hónapig tekinthetnek meg az érdeklődők.

Február 11-én, pénteken, 10 órától dr.Harsányi Zita ,környezet-és bababarát kozmetikum- készítő tart előadást a babakozmetikumokról.

Február 22-én,kedden, 17 órától pedig Kádár Anikó természetgyógyász kalauzol el bennünket a táplálkozás és az anyagcsere világába.

A programokon való részvétel INGYENES, várjuk szeretettel!

A programok mellett továbbra is várunk minden olvasnivágyót mind a gyerek , mind pedig a felnőtt könyvtárban! Vannak újdonságaink a magazinok és a könyvek között is! Érdemes követni a  Facebook oldalunkat is, ahol igyekszünk mindig hírt adni az újdonságainkról, és az eseményekről! Például tudta, hogy Ken Folett, vagy Palotás Petra, vagy Presser Gábor legújabb könyve is megvan nálunk? Vagy hogy kikölcsönözhet receptes magazint? És hogy a kisiskolások nálunk elolvashatják a világ legcukibb mopszának, igen vicces naplóját? Na ugye, hogy mindenkinek van itt helye?

Könyvtár nyitvatartása:

H, Sz: 8-14 óra

K, Cs: 12-18 óra

Páratlan hét péntek:12 – 18 óra

Páros hét péntek:  8- 14 óra

Minden hónap első szombaton: 9 – 12 óra

B.Zs.

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A sütik ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Ha nem kívánja elfogadni, kérem, zárja be az oldalt!

Bezárás