Kis magyar táncrajz

2023. május 26 -án, 11 órakor egy igazán különleges, minden korosztálynak szóló, rendhagyó néprajz óra lesz látható a Gerenday Szabadtéri Színpadon. Kis magyar táncrajz címmel mutatja be a Duna Művészegyüttes és a Göncöl Zenekar számos Kárpát-medencei tájegység táncát és tánctípusát. Narrátor: Berecz István.

A belépés INGYENES, várjuk szeretettel az érdeklődőket!

A Duna Művészegyüttesről:

„Az 1957-ben alakult Duna Művészegyüttes 26 fős tánckarból és 6 tagú népi zenekarból áll, tagjai ­hivatásos néptáncosok és hangszeres művészek. A Duna Művészegyüttes mellett működő Duna Táncműhely lehetőséget nyújt az alkotói kísérletezésre, a néptánc színházi megjelenítésére. Az együttest kísérő Göncöl Zenekar pedig önálló koncerteket is ad, amelyek elsősorban az autentikus népzenére épülnek.

A Duna Művészegyüttes kiemelt céljának tartja, hogy a közönség széles rétegeiben felkeltse az érdeklődést a néptánc iránt, ledöntse a műfajjal kapcsolatos sztereotípiákat, s ráébressze a nézőket annak sokarcúságára és művészi kifejezőerejére. Alkotói azt vallják, hogy a néptánc rendkívül alkalmas érzelmek és értékek, sőt komplex történetek megjelenítésére. Ennek megfelelően a társulat a hazai néptánchagyomány hiteles, ugyanakkor nyitott és figyelemfelkeltő tolmácsolására törekszik, produkcióit egyszerre jellemzi a hagyományőrzés és a művészi kísérletezés.” (Forrás: https://dunamuveszegyuttes.hu/tortenet/)

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A sütik ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Ha nem kívánja elfogadni, kérem, zárja be az oldalt!

Bezárás