Belső szabadság – elmarad :(

Dr. Vekerdy Tamás előadása 2019. október 7-én (hétfőn) 17 órakor a Gerenday Közösségi Házban sajnos betegség miatt elmarad. 🙁

Megértésüket köszönjük!

A megvásárolt belépőjegyek visszaválthatók a helyszínen.

(Lábatlan, Rákóczi út 170. Tel.: 33/524-000)

„Tizenhét éves koromban a barátom anyja megkérdezte, hogy mi akarok lenni. Világcsavargó, válaszoltam. Hobó, a régi, Jack London-i értelemben. Később megnéztem A pármai kolostorból készült nagyszerű filmet, Gérard Philipe főszereplésével, mely úgy kezdődik, hogy robog egy hintó a sziklás észak-itáliai tájon, és a sziklák közül egyszer csak leugrik egy útonálló. Az utasok a pisztolyukhoz kapnak: „Ki vagy?” (Én legalábbis így emlékeztem évtizedekig.) Mire ő meghajol, köpenye lobog a szélben, nagy karimás kalapját leveszi, grandezzával meglóbálja, és azt mondja: „Ferrante Palla, szabad ember”. Attól kezdve azt gondoltam: ez akarok lenni! Szabad ember! Közben eltelt több mint ötven év, és azóta is próbálok, igyekszem az lenni. Remélem, hogy az is vagyok. De legalábbis úton vagyok a szabademberség felé. 

Mindig el akarják venni a külső szabadságunkat, ez legkésőbb az iskolába lépéssel megkezdődik, de sokszor már az óvoda is fenyeget – ami viszont mindig megmaradhat, ha kimunkáltuk magunkban, az a belső szabadság. Már a magzati korban kezdődik ennek megalapozása az örömteli biztonság megadásával – ami ilyenkor még az anya örömteli biztonságérzetét jelenti. És aztán: tudok-e a gyerekemnek továbbra is örülni, vagy szorongok, és ez a szorongás őt is görcsbe rántja? Netán „tanításoknak” esem áldozatul, és elhatározom, hogy ezt a kis lényt erre vagy arra fogom „terelni”? Tudok-e őszinte maradni? Akkor is, ha baj van? Ha éppen elválunk vagy valaki beteg a családban? Tudom-e hagyni, hogy ő felfedezze önmagát, a maga világát és a világot maga körül, vagy azt hiszem, hogy mindent nekem kell megszerveznem? Tényleg: mi az, amitől nekem kell megvédenem őt? Észreveszem-e, ha tőlem beteg a gyerek? Vajon agresszívvé kell-e őt nevelnem ebben az agresszív világban, hogy sikeres legyen? (Semmiképpen!) 
Hogy újra és újra jelen tudjak lenni a magam és a gyerekem életében, ehhez a mindig fenyegetett, de mindig újra kiküzdhető belső szabadság kell.”  /Bookline.hu/

„A belső szabadság kimunkálása vált a kor feladatává” – Vekerdy Tamás könyvét ajánljuk

Belépőjegy elővételben 2500,- Ft,

az előadás napján 3500,- Ft

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A sütik ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Ha nem kívánja elfogadni, kérem, zárja be az oldalt!

Bezárás