A Helytörténeti Kerekasztal 11 éve

2005. június 3-án a Gerenday Közösségi Ház tanácstermében Nádasiné Balatoni Anna és Betákné Lampérth Gabriella szervező munkája nyomán megrendezésre került az első „Helytörténeti Kerekasztal”.

A konferencia keretében a kistérség helytörténeti kutatói megismerték egymás aktuális munkáit, megosztották egymással módszertani ötleteiket és tapasztalataikat. A Bajna, Dad, Lábatlan, Nyergesújfalu, Tát és Süttő településekről érkezett 13 résztvevő megállapodott a további együttműködés rendjében is: kéthavonta más-más községben, városban tartják összejöveteleiket.
A Helytörténeti Kerekasztal létrehozásának célja, hogy a fél évszázados honismereti mozgalom megőrizze fontosságát a kistérség településeinek történetében.
A megbeszélés során számos új ötlet, elképzelés merült fel, valamint a kutatók megtekintették egymás, eddig még nem publikált műveit is. A színvonalas rendezvényt Nádasiné Balatoni Anna vezette.

Az első találkozót számos másik követte, idén áprilisban már a 69.

Hogy miről is értekeztek, mit láttak a kutatók az elmúlt években, azt újra elolvashatjuk a linkekre kattintva:

https://gerendayhaz.hu/71-vandorgyules/

70. alkalom, rendhagyó helyszínen

http://labatlan.hu/hk-69-labatlan

http://labatlan.hu/helytorteneti-kerekasztal-68

http://labatlan.hu/helytorteneti-kerekasztal-67

http://labatlan.hu/a-hk-10-eve

http://labatlan.hu/h-k-66

http://labatlan.hu/65-hk

http://labatlan.hu/megfogyva-bar

http://labatlan.hu/hk-61

http://labatlan.hu/hk-nyergesujfalun

http://labatlan.hu/59-helytorteneti-kerekasztal

http://labatlan.hu/58-vandorgyules-tatan

http://labatlan.hu/helytorteneti-kerekasztal-tagjainak-oszi-kirandulasa

http://labatlan.hu/a-helytorteneti-kerekasztal-tagjainak-tavaszi-kirandulasa

http://labatlan.hu/helytorteneti-kerekasztal-epolon

http://labatlan.hu/kerekasztal-labatlanon

http://labatlan.hu/hk-heregen

http://labatlan.hu/52-vandorgyules

http://labatlan.hu/korulult-helytorteneti-kerekasztal

http://labatlan.hu/jubileumi-kerekasztal

http://labatlan.hu/hk-dunaalmason

http://labatlan.hu/helytorteneti-kerekasztal-bajna-epol

http://labatlan.hu/46-vandorgyules-sutto

http://labatlan.hu/44-helytorteneti-kerekasztal

http://labatlan.hu/helytorteneti-kerekasztal-tatabanya

http://labatlan.hu/helytorteneszek-az-iskolaban

http://labatlan.hu/helytorteneszek-bajnan

http://labatlan.hu/hk-dorogon

http://labatlan.hu/hk-tardoson

http://labatlan.hu/a-kocsi-es-a-kolto-nyomaban

http://labatlan.hu/31-vandorgyules

http://labatlan.hu/vandorgyulesek-5-ev-es-30-alkalom

http://labatlan.hu/29-vandorgyules-labatlan

http://labatlan.hu/honismereti-tapasztalatcsere-unyon-es-tinnyen

http://labatlan.hu/kitekintes

http://labatlan.hu/helytorteneti-seta-a-forestben

http://labatlan.hu/holcim-gyarlatogatas

http://labatlan.hu/helytorteneti-kerekasztal-23

http://labatlan.hu/xxii-helytorteneti-kerekasztal-labatlanon

http://labatlan.hu/21-helytorteneti-kerekasztal

http://labatlan.hu/szepseges-kertek

http://labatlan.hu/helytorteneti-kerekasztal

http://labatlan.hu/kerekasztal

http://labatlan.hu/a-helytorteneti-kerekasztal-sutton

http://labatlan.hu/helytorteneti-kerekasztal-xvi-osszejovetele-labatlanon

http://labatlan.hu/a-helytorteneti-kerekasztal-xv-vandorgyulese-unyon

http://labatlan.hu/helytorteneti-kerekasztal-xiv-vandorgyulese-labatlan

http://labatlan.hu/helytorteneti-kerekasztal-xiii-vandorgyulese-bajna

http://labatlan.hu/helytorteneti-kerekasztal-xii-vandorgyulese-mariahalom

http://labatlan.hu/a-helytorteneti-kerekasztal-xi-vandorgyulese-nyergesujfalun

http://labatlan.hu/a-helytorteneti-kerekasztal-x-vandorgyulese

http://labatlan.hu/a-helytorteneti-kerekasztal-9-vandorgyulese

http://labatlan.hu/helytorteneti-kerekasztal-acson

http://labatlan.hu/helytorteneti-kerekasztal-labatlanon-1

http://labatlan.hu/helytorteneti-kerekasztal-vi-vandorgyulese-sutton

http://labatlan.hu/az-ev-utolso-osszejovetelet-tartottak-a-kisterseg-helytorteneti-kutatoi

http://labatlan.hu/ismet-ulesezett-a-helytorteneti-kerekasztal

http://labatlan.hu/ii-kistersegi-helytorteneti-kerekasztal

http://labatlan.hu/helytorteneti-kerekasztal-labatlanon

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A sütik ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Ha nem kívánja elfogadni, kérem, zárja be az oldalt!

Bezárás