70. alkalom, rendhagyó helyszínen

A helytörténeti kerekasztal tagjai május 6-án, pénteken 14 órakor a lábatlani Arany Iskola kerámia műhelyében találkoztak.

Hogy miért rendhagyó a helyszín? Mivel ablakain mondriani geometrián esik át színesen a fény, körben a gyerekek alkotásai vannak 10×10 méteren.

Az asztalt körbeülték a vendégek, a találkozót Nádasiné Balatoni Anna, a csoport elnöke nyitotta meg. Először Dinnyés István, a város polgármesterének vetítését láthattuk. Lábatlanon tervezett legújabb fejlesztéseket nézhettük meg a pergő képkockákon. A Postakocsi épületéből a felújítás után Ökoturisztikai Látogatóközpontot alakítanak ki a TOP pályázat segítségével. A megvalósulás után, (2019) ezeket szívesen bemutatjuk majd a megye helytörténeti kutatóinak, hogy büszkélkedhessünk a Gerenday kúria környékének új gyöngyszemével.

A Komárom-Esztergom megyei Népművészeti Egyesület 2014-től indított Hagyomány és innováció projektjében a KÉKFESTÉS technika, alkotó megújulását mutattam be 25 fotómontázsban a helytörténeti kutatóknak. A vetített képeken beszámoltam a tanulásról, hiszen működő műhelyeket, kiállításokat látogattunk, szakirodalmat forgatva, alkotó módon próbáltuk ki a technikát a népművészekkel. Tanárként kerestem a lehetőségeket, miként tudom ezt tanítványaimmal újra teremteni – eredményeit láthatták (bemutattam pl.: vászonra mintázást, a mesesorozat maratott lapjait, a Hagyományok Házában kiállított díjnyertes színes textil pályázatunkat, majd a művészeti gálán látható kék kerámiáinkat)

A jó hangulatot fokozta, hogy a tányérokon frissen sült magos kiflik illatoztak, édes falatokat kínáltunk, és körbe járt egy nagy tál, amelyben még meleg volt a sajtos kelt sütemény. Beszélgettünk kutatásainkról, most megjelent könyvek jártak körbe, így Kovács Lajos 2 kötete a dorogi Petőfi Iskoláról és a 300 éves Zrínyi Iskoláról. Belelapozva, gratulálhattunk a legújabb sikerekhez. Ajándékként megkaptuk a Dorogi füzetek 48. kötetét: Menyhárt Csaba – Parlamenti választások (1848-1901). Majd megszemlélték a működő műhelyt, érdeklődtek a technikákról, és a művészeti tagozatos 7-14 éves alkotó gyerekekről. ½ 6-kor felkerekedtünk, és átsétáltunk a Gerenday kúria kertjébe, mert a termelői piacon régiségeket is lehetett venni. A kirakodóvásár igazi kincskeresés. Olyan, mint az elmúlt évtized találkozói, ahol a kerekasztal tagjai a múlt megőrzéséért, saját településük értékeit gyűjtötték össze írásaikban, és mutatják be mindenkinek.

Óvári Zsuzsanna

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A sütik ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát. Ha nem kívánja elfogadni, kérem, zárja be az oldalt!

Bezárás