Weszely Ernő koncert

2017. november 16-án 17 órától Weszely Ernő eMeRTon díjas harmonika művész volt vendégünk a Gerenday Közösségi Házban

(2541 Lábatlan, Rákóczi F. út 170.)

Weszely Ernő 1953. április 10-én született Sümegen. Gyerekként került a budapesti Vakok Állami Intézetébe, ahol zenei tanulmányait is kezdte. Tizenkét évig tanult zongorázni és kilenc évig harmonikázni.

Tizenegy éves korára teljesen megvakult. Ez mégsem gátolta abban, hogy zenei pályára lépjen. 1971-től hivatásos zenészként dolgozott. Több zenekarban is megfordult, ismertséget azonban csak évekkel később a Budapest Ragtime Band tagjaként szerzett. Ekkoriban már szóló produkcióival is nagy sikereket ért el.

A nyolcvanas években nemzetközileg is elismert muzsikussá vált, több mint 20 országban élvezhették koncertjeit, lehengerlő előadói stílusát és sajátos humorát a jazz, az igényes bárzene és a francia sanzonok szerelmesei.

2002-ben eMeRTon díjjal tüntették ki a Magyar Rádió kívánságműsorában való közreműködéséért, ahol hét éven keresztül szerzett örömet a betelefonáló hallgatóknak szimultán előadásaival.

Stílus: 
blues, country, filmzene, hangszeres karakterdarab, jazz, klasszikus rock, latin, operett, örökzöld, pop, reklámzene / szignál, rock’n’roll, swing, táncdal / sanzon, egyéb

 

Vendégfellépő: Horváth Misi szájharmonika művész

Belépőjegy 1000 Ft

Találkozzunk a Gerendayban!!!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A sütik ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás